Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vihar után Dunavarsányban

2018.09.01

A viharsorozat újabb állomása Dunavarsány volt, ahol a nagy erejű vihar több fát is kidöntött. Az egyesület három helyszínen végzett kármentesítet, ebből két helyszínen egy-egy nagy méretű fenyőfa dőlt családi házra.

fenyo.jpgAz első helyszínen a hatalmas fenyőfa egyik ága beszakította a tetőt, valamint a fa csúcsa 5 méterrel túl nyúlt a gerincen, ezzel veszélyeztetve a bejövő villamosvezetéket is, így az ELMŰ bevonása is szükségessé vált, így a kárelhárítás befejezésére csak másnap került sor.

A másik helyszínen szerencsésebbek voltak a háziak, a háznak dőlt fa csupán néhány cserepet tört össze és egy kicsit meggörbítette a csatornát. Az egyesület hajnal 2-kor végzett a kárelhárítással.

 

További képek