Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Október 23. Nemzeti Ünnep

2015.10.22

oktober23.jpgA hagyományokhoz híven a Tűzoltó Egyesület is képviseltette magát a Majosházai Önkormányzat által szervezett Október 23-i Nemzeti Ünnepi Rendezvényen.

A program a Piróth Gyula Művelődési Házban kezdődött, ahol Kis Gábor Polgármester Úr köszöntője után a Majosházai Református Iskola diákjai, azt követően pedig a Hajnalcsillag Hagyományőrző Néptánc Csoport tagjai mutatták be ünnepi műsorukat. Ezt követően Reha András Tiszteltes Úr osztott meg néhány gondolatot, majd telefonon keresztül Középajta Tiszteletes Ura az őrtüzek kapcsán tájékoztatta a résztvevőket.

Az ünnepi megemlékezés után az Önkormányzat és a civil szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el az emlékműnél.

További képek